Az Élitis Asteré kollekció – ahol a művészet otthonra talál.

Minden egy csendes vággyal kezdődött. Egy belső késztetéssel, amely arra hívott, hogy nyomot hagyjunk – nem harsányan, hanem időtállóan, érzékenyen, valódi tartalommal. Úgy, ahogyan a művészet mindig is tette.

A prémimum tapéta brand a művészetet közelebb akarta engedni magához – nem a galériák távolságtartó falai között, hanem az otthon meghitt terében. Ott, ahol a mindennapok része lehet, ahol él, lélegzik, és személyes kapcsolat születik közte és a tér között.

Az Elitis meghallotta a hívószót az új művészek, új látásmódok és új történetek felfedezésére. Olyan alkotókéra, akik képesek érzéseket, emlékeket és hangulatokat formába önteni – majd mindezt megosztani velünk.

Így született meg az Asteré.

elitis-astere-1
elitis-astere-2

Az ÉLITIS ASTERÉ kollekciója kortárs művészekkel való együttműködésben jött létre, akik alkotásaikat tapétákon keresztül értelmezték újra. A művészet kilép a kiállítóterek világából, és belép az otthonokba – bensőségesen, finoman, időtlen eleganciával. Minden minta egy történet, minden felület egy érzelmi lenyomat.

A kollekciók személyesen is megtekinthetők bemutatótermünkben, ahol lehetőség nyílik az anyagok, textúrák és részletek valódi megtapasztalására. Szakértőink örömmel segítenek eligazodni a kollekciók világában, és személyre szabott tanácsadással támogatják a választást.

elitis-astere-4

Kollekciók megtekintése bemutatótermünkben vagy időpont egyeztetése személyes tanácsadáshoz: